Sunday Oct 05 2014

GYALOGLÁS

Sárkeresztúri út (VADIBOLYA Étteremnél a tanösvény bejárata előtti parkoló), Szekesfehervar 8000, Hungary Tamás Magony Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportiroda
  • Where Szekesfehervar,
    Hungary
  • When Event Start
    10:00

SPORTOLJ (ON) VELÜNK !

2014. 10. 05. ( Vasárnap ) 10.00 ÓRÁTÓL

SÓSTÓI TANÖSVÉNY területén megrendezésre kerülő program az alábbi:

Gyülekezési hely:  (a VADIBOLYA Étteremnél a  tanösvény Sárkeresztúri út felöli bejáratánál )

Gyaloglást vezeti: Csog Imréné

EMLÉKEZÉS: GÁSPÁR ATTILA TERMÉSZETVÉDŐRE,

                           AKI A SÓSTÓI TANÖSVÉNY ATYJA, OLTALMAZÓJA VOLT 

 

Indulás: A Vadibolya étterem Sárkeresztúri (Szárcsa) utcai bejárattól 10,00-kor.

 

Program: indulás után a kilátóból megnézzük van-e víz a tóban, majd

az erdei iskolához megyünk. Innen a volt csősz-ház érintésével, a Zöld-tanyához megyünk.

Itt fogunk ebédelni és kávézni.

E rövid pihenő után a „Belső-tó” érintésével a volt homokbányához megyünk. Megnézzük a volt lőtér megmaradt dombjait,

majd az Ikarus gyár előtt a buszmegállónál fejezzük be a túrát.

Ez 13,30-14,00 óra körül fog bekövetkezni.

 

A helyszínen, a tanösvényen elhelyezett tájékoztató táblák és a túravezető segítségével ismerkedünk a természetvédelmi terület állat- és növényvilágával, múltjával, jelenével, valamint a terület fejlesztési elképzeléseivel.

 

A túra során megismerkedhetnek a Nordic Walking botok profi használatával. Ehhez korlátozott számban biztosítunk botokat.

 

Az indulási hely megközelíthető, autóval és gyalog, a Sárkeresztúri (Szárcsa) utca végén jobbra a

VADIBOLYA VENDÉGLŐ előtt. / fedett padok vannak /,

vagy helyi busszal 12 jelű járattal, mely a Ligetsori indulási helyről 09,30-kor indul és az

Akácfa utca végén levő megállónál kell leszállni.

Költségek: helyi busz igénybe vétele esetén 270.- Ft, a buszon megváltott jegy ára 300,- Ft

 

A programot bármikor abba lehet hagyni, több olyan pont is van ahonnan a busz könnyen elérhető.

A program kifejezetten könnyű túrának minősül, sár nincs és nem is lesz!

 

A túra hossza kb. 6 km.


 NEVEZÉS:  Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 09.40- 09.50  között

  Résztvevők: Korra és nemre való tekintet nélkül minden érdeklődő személy

a saját felelősségére vehet részt a rendezvényen, időjárásnak megfelelő öltözetben.

 Rendezők: Magyar Szabadidősport Szövetség, Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség,

 Információ:

Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportiroda, 8000. Székesfehérvár Városház tér 1./Fsz./3.

Magony Tamás sportiroda@pmhiv.szekesfehervar.hu  Tel: 06 / 22 / 537-247 és a  06/70/ 6699-032 


Minden résztvevőnek, jó túrázást kíván!                  Csog Imréné